Kerekesné Batki Szilvia

Békéscsabán, a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógia Karán szereztem a diplomámat. 2021 szeptembere óta dolgozom az iskolában, szeretem az iskola nyitott és barátságos légkörét.
Tanítóként fontosnak tartom, a mesét és játékot, ami az iskolába kerülő kisgyermek alaptevékenysége és azt is, hogy a gyerekek barátságos, nyugodt és elfogadó légkörben tudjanak tanulni.
Számomra fontos a kreatív alkotótevékenység, ezért erre igyekszem a gyerekek érdeklődését, kedvét is felébreszteni.
Minden osztályommal azt szeretném elérni, hogy biztos alapokat, használható ismereteket kapjanak a további életükhöz. Figyelek arra, hogy egymás személyiségét tiszteletben tartsák, és elfogadóak legyenek. A gyerekek sikere az én sikerem is. Igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen történjen az óvoda és iskola közötti átmenet, életkori sajátosságaiknak megfelelő módszerekkel, játékosan tanuljanak és örömmel ismerkedjenek meg a számok világával. Elengedhetetlennek tartom a szülőkkel való jó együttműködést, ami megalapozza a kiegyensúlyozott iskolai éveket.
„Isten minden kis tücskének akad hely a kórusban. Némelyik hangja mély, a másiké magas. Megint másik hangosan ciripel a telefondróton, és aki csak tapsolni tud, olyan is akad.” (Margaret Martle)
Tímárné Hercz Alíz

1998-ban szereztem diplomát az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán, azóta dolgozom tanítóként a pedagógusi pályán. A Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskolában idén a 9. tanévemet kezdtem meg.
Számomra a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék az iskolát, tanulást és az évek alatt nyitottá váljanak a világ megismerésére. Mindennapos munkám során igyekszem mindenkivel a képességei szerint dolgozni, törekszem a biztonságos, szeretetteljes légkör kialakítására. Célom, hogy a gyerekek a tanulás során felfedezzék önmagukat, értékeiket.
Meggyőződésem, hogy egy nyitott, barátokkal teli jó osztályközösségben sokkal könnyebb tanulni, jól teljesíteni. Ezért fontosnak tartom, hogy a négy évre rám bízott gyerekekből egy összetartó, egymást segítő és elfogadó közösséget formáljak. Az oktatás mellett nagy gondot fordítok a gyermekek nevelésére, az őszinte és közös beszélgetésekre. Osztályfőnöki munkám során szívesen szervezek a gyerekeknek közösségi programokat, kirándulásokat.
A szülőkkel való együttműködés fontos része tanítói munkámnak. Hiszem, hogy sikereket, csak egymást támogatva érhetünk el.
Első osztályban sok játékkal, eszközzel és tevékenységgel színesítem óráimat. A fokozatosság elvét követve alakítom ki az iskolai tanulás kereteit, az osztály szokásrendjét. Hiszem, hogy sok dicsérettel és megerősítéssel lehet csak eredményes munkára ösztönözni tanulóimat.
Szeretettel várom a leendő elsősöket!