Zene-mű-hely

2012. februárjában, iskolánkban megalakult az első vonós zenekar.

Feith Adrienn tanárnő vezetésével, Nagy Harold segítségével.

A gyerekek a “Csellovasok és Hegetücsök” nevet adták a zenekaruknak.

Első szereplésükre a 2011-2012-es tanév záró koncertjén került sor.

A 130 éves jubileumi ünnepségsorozat keretében, 2013. május 30-án a tanévzáró hangverseny második felében,

Papp Lajos: Lovagi játékok című darabját adták elő.

A tétel címeket felhasználva meseíró pályázaton Gollob Hanna és Groszmann Emese

-Kéthelyi Lídia tanárnő támogatásával- fordulatos, és színpadra alkalmas mesét írt.

Ebből a meséből készült el a színpadi változat.

Nagy összefogással készült az előadás. A zenekar lelkesen próbált. Sikerült kiosztani a szerepeket, készültek a jelmezek, díszletek.

A táncok, és a színpadi mozgás megvalósításához  Sebestyén Csaba Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett, Harangozó Gyula díjas balett művészt kértük fel.

2013. május 31-én Soós András Bújócska, ABCD című darabjait adták elő.

A 2012-2013-as tanévben három alkalommal vendéget hívtunk iskolánkba délutáni beszélgetésre.

A meghívott művész mesélt a pályájáról, érdekességekről.

Kérdéseket tehettünk fel elképzeléseikről, hangszerük történetéről.

Első alkalommal Gál Tamás karmester, a Zeneakadémia docense volt a vendégünk,

majd dr. Oross Veronika fuvola művész, és Pilz János hegedűművész.

2015. április 16-án a zeneiskolai növendékek a zenekar kíséretével előadták a R. Chitz Klára: Muzsikus Péter kalandjai c. meséjének ötlete alapján a Muzsikus Panni c. színdarabot. Színpadra állította Feith Adrienn.

A 2016-17 tanév egyik kiemelkedő eseménye volt a perugiai Scuola di Musica „La Maggiore” zeneiskola látogatása iskolánkban.

2017 február 23-án érkeztek, többen családoknál kapnak szállást, izgatottan készülődtek a segítő szülők, gyerekek. Budapest nevezetességei közül az Országházba, a Budai Várba, a Hősök Terére kalauzoltuk el őket.

Vezető tanáruk Francesco Ciarfuglia Bartók Béla zongoradarabjait írta át zenekarra. Hónapok óta készült iskolánk vonós zenekara és vendégeink zenekara erre az eseményre. Bartók Béla művei mellett Kodály Zoltán biciniumai hangzottak el. A hangversenyre 2017. február 26-án 16 órakor került sor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

2018. február 14 és 19-e között vonószenekarunk viszonozta a tavalyi látogatást, és Perugiába utazott.

Az igencsak hosszú buszút után az ottani La Maggiore zeneiskola tanárai és diákjai szeretettel és egy kis vendégséggel fogadtak minket, hogy aztán másnap kezdődhessenek a próbák.
Csütörtöktől szombatig minden nap délelőtt és délután is próbáltuk a darabokat, melyeket az olasz karmester, Francesco Ciarfuglia írt át Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből.
A próbák közötti szabadidőben alkalmunk nyílt megcsodálni e szép város látványosságait, például a földalatti erődöt, az etruszk kaput és az Umbriai Nemzeti Galériát. Ez utóbbi dísztermében volt szombat este a koncertünk, mely nagy sikert aratott. Az olasz és magyar diákokból és tanárokból álló zenekar játékában, Francesco vezényletével megszólaltak zenekari darabok, de kisebb és nagyobb gyermekek énekhangja is felcsendült.

Vasárnap délelőtt Assisibe látogattunk, és bár esett az eső, sikerült megnéznünk Assisi Szent Ferenc életének egykori helyszíneit. Délután egy kedves család látott minket vendégül finom ebéddel, evés után pedig néhányan örömzenéléssel töltötték az időt, de beszélgetésre és az olaszokkal közös játékra is sor került.
Mivel az ott töltött pár nap alatt volt alkalmunk összebarátkozni olasz fiatalokkal, amikor búcsúzkodni kellett, mindenki gyorsan elérhetőséget cserélt. Reméljük, az itt szövődött barátságok is tovább élnek majd.

Hazafelé, ugyan fáradtak voltunk, de mindenki egyetértett, hogy ez egy életre szóló, csodálatos élmény volt.

/Groszmann Kinga beszámolója/